Puritán, de praktikus

2001.06.15. 11:27

Tartós használattal sikerült kiismernem. Az M7-en történt vízfelforralásos - szokásos Skoda baj - eset után kicseréltem a vízpumpát, és beiktattam a kötelező tuningként előírt kézi hűtőventilátor kapcsolót. Kapott új gyertyákat, osztófejet, olajcserét és a többi sallangot ami a hétvégi autós kézikönyvében elő van írva. Azóta mint Schaffhausen: pöccre indul, a városban állatul megy, jól fogyaszt - nem tudom mennyit, de jól. Mi kell még?

 
   
   

Remek példánya az 1980-ban gyártott Skodáknak. Lehet is, hiszen a 76-os brno-i autókiállításon mutatták be először a típust, azóta csak javítani lehetett rajta. A formán kívül semmi sem mutatja az autó életkorát. Sehol egy rozsdafolt, nem lóg látványosan keze-lába, a fényezés pedig szerintem már újkorában is matt volt, ez viszont megint csak nem annyira szembetűnő - nekem -, mivel fehér.

Nagyjából két éve használom, ebből fél éve már a saját tulajdonomban van. Muszáj volt megvenni, mert az állapotához és a megbízhatóságához képest a kifizetett 30.000 forint egyenlőnek tűnik a nullával. Persze ehhez ismeretség kellett, hiszen az ilyen állapotú-életkorú egyedekért van, ahol elkérik a 80.000-et is.

 
   
 

A motor ereje nem túl sok, de már hozzászoktam a lendületből autózáshoz. Az 1047 köbcenti, az alulról történő vezérlés és, ami a lényeg, a hátsó tengely mögé helyezett motor az, ami egyedivé teszi a vezetés fílingjét. Télen a hóban utolérhetetlen, marha jókat lehet fordulni vele kicsi gázfröccsel, és nem akad el mindenhol, mint a Lada.

De nem csak a zord időjárásban kellemes vezetni, a szinte súlytalan első tengely miatt a kormány annyira könnyű, hogy azt csak a szervósokhoz lehet hasonlítani. A váltó már nem annyira egyértelmű. Lehet, hogy a kor miatt, de nem annyira biztos a kapcsolása, vagyis nehéz eltalálni a lyukat, ahova épp be kellene rakni. De ha már bent van, nagyon jó.

 
   
   

A luxus az utastérben nem érződik. Van helyette utángyártott kardánbox, beépített radiósmagnóval, és a hozzá tartozó rózsaszín antennával. És persze kormányvédő huzat, meg illatosító. A bólogató kutyán most dolgozom. Üléshuzat nem létszükséglet, mert az ülések szövetkárpitozásúak. Amit hiányolok: a hátsó ablakok letekerhetősége. Ez így volt az S100-ban is, de állítólag az újabb típusban lehetett kérni a GLS felszereltséggel. Az enyém csak S, szomorú vagyok.


 
   
 

A műszerezettség puritán, de praktikus. Csak a fontos adatok láthatók, így nem vonja el a figyelmet a vezetéstől az állandó frász, hogy már megint miért világít az a lámpa. Itt ha valami világít, akkor tényleg gáz van. A gáz pedig inkább a fűtéshez jönne jól. Szinte semmi meleget nem lehet kicsalni az erre hivatott csövekből, igaz, már a középkonzolon elhelyezett állítókarok is bemondták az unalmast. Megmozdítani sem lehet őket, nemhogy bármit beállítani. A ventillátor még forog úgy-ahogy, de jobb kikapcsolni, mert annyira hangos, hogy csuklóból lenyomja a HI-FI 2x5 Wattját.

 
   
   

A kesztyűtartóba semmit nem lehet berakni. Bár kesztyűt még nem próbáltam, de térképet és menet közben az irataimat már igen, ezeket nem sikerült. De nem baj, mert sokkal jobb hely van az ilyen cuccoknak a hátsó ülés mögötti rejtett csomagtartóban. Ehhez a háttámla előrebuktatása után férhetünk. Aktatáskából akár három is elfér, sőt, még a hétvégi kiránduláshoz elengedhetetlen hűtőtáska is. És ami a lényeg: mindezt az autóban lehet hagyni, kíváncsi szemek elől ugyanis rejtve marad.


 
   
 

Persze van hagyományos csomagtartó is, de mivel a motor uralja a hátsó szegmenst, ezért ez elöl. Nem sok minden fér el benne, a kerékdobok jelentősen leszűkítik a térfogatot, de azért nem mondható kicsinek. Változtatható külalakú tárgyakból például meglepően sok fér bele. A már említett farnehéz állapoton lehet kicsit javítani, ha kedvenc súlyzóinkat helyezzük ide, de rögzítsük le őket, ahogy a pótkerék is rendesen le, vagyis fel van drótozva, a csomagtér aljához.


 
   
   

Most éppen vizsgaidőszak van. Készülünk a június végi műszaki vizsgára. Az első fékek már felújítva, csak a fékcsövet kell lecserélni. A hátsó fékhez sikerült beszerezni a speciális szerszámot amivel szét lehet szedni, úgyhogy itt is már csak a fizikai munka van hátra. Az első futómű kap még némi zsírzást, a kézifék is beállíttatik, és jöhet a hatósági ellenőrzés.




 
   
 

Az alkatrészek ára bajusz alatti mosolygás kiváltására is alkalmas. A komplett fékbetétgarnitúra ára egynapi ebédem átlagos költségét közelíti. Ezek alapján a Skoda 105 mind beszerzése, mind fenntartása szempontjából roppant kedvező. Főleg ha második autóként szerepel a háztartási kiadások között. <

>

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.