Kategóriát teremt a Mercedes GST?

2002.01.08. 13:59

 
   
   

A gyártó szerint mindenképp. Kombi, luxusautó, egyterű, és szabadidő-jármű egyben. Ez a Grand Sport Tourer tanulmány hivatalos definíciója. Persze mostanság se szeri, se száma a hasonló meghatározásoknak, de a GST valóban számos újdonsággal kápráztatja el Detroit közönségét. A hosszú távú, kényelmes utazásokra kitalált jármű megdöbbentő vonalain akad meg elsőként az ember szeme. Az autó vonalai egyetlen dinamikus ívet követnek, amely azt az érzést kelti, mintha a GST álló helyzetben is száguldana. A megszokott márkajellegzetességek, a nagyméretű jelvény, és a vízszintesen osztott hűtőmaszk harmonikusan illeszkednek a képbe, sőt, az autó hátsó lámpái a 70-es és 80-as évek Mercedeseire jellemző vízszintes csíkokkal osztott formát idézik.

 
   
   

A száguldást sugalló forma nem csak ámítás, köszönhetően a motorházban lapuló 5,5 literes V8-as AMG egységnek, amely 360 lóerőt képes a 4-ETS négykerékhajtás-rendszer segítségével az útra szabadítani. Az autó - az SL-hez hasonlóan - légrugós felfüggesztést kapott, a megállásról pedig az új Sensotronic rendszer által szabályozott nagynyomású fékrendszer gondoskodik, amely szénszálas kerámia féktárcsák segítségével lassítja.

 
   
   

A GST emellett praktikus, kényelmes és biztonságos: az utasok - összesen hatan lehetnek - egyetlen hatalmas nyíláson keresztül érhetik el a belső teret, ugyanis a hátsó ajtók kinyitáskor hátrafelé mozdulnak, B oszlop pedig nincs. Ráadásul az ajtók egészen derékszögig nyithatók. Az első négy utas a legteljesebb komfortot élvezheti: kényelmes bőrfotelekben foglalhatnak helyet, amelyek elektromosan állíthatók, és magukba foglalják a biztonsági öveket is. Ez utóbbiak különlegessége, hogy az övfeszítők már a baleset pillanata előtt működésbe lépnek, mivel az autón elhelyezett érzékelők előre jelzik, ha az ütközés már elkerülhetetlen. A leghátsó sorban utazók persze kénytelenek kevésbé kényelmes, összehajtható ülésekkel beérni. Az autó egyik különlegessége, hogy a tető teljes egészében üvegből készült, amelynek fényáteresztő képessége az utastérből szabályozható. A hosszú, unalmas utazás színesebbé tétele érdekében CD lejátszó, DVD és videojátékok állnak az utasok rendelkezésére, míg a tájékozódást beépített navigációs rendszer segíti. A GST későbbi sorsa egyelőre ismeretlen, de nagyon valószínű, hogy néhány éven belül elkészül egy szériaérett változat, kevesebb különleges megoldással.