Ilyen az új Dacia Duster és az új Mégane

2015.09.16. 12:18

A Mégane negyedik generációját tegnap délután mutatták be, de most is nehéz úgy fotózni, hogy ne legyen a képben valaki, aki egy kullancskiszedő csipesszel mintát vesz az üléshuzatból, vagy szuperközeli képet készít az egészen apró alkatrészekről.

Az autóipari kémeknek senki nem szól be, így jó sok darabkát vihetnek haza az új kompakt Renault-ból. A Mégane hat és fél centivel hosszabb és két és féllel laposabb, de főként sokkal kavicsszerűbb, mint elődje. Furcsa, hogy míg a legfőbb konkurens, a Golf igyekszik egy kicsit ugyanolyan maradni a generációváltások után is, addig a franciák most minden erejükkel az egységes márkaarculatra gyúrtak, ezért semmi sem emlékeztet a korábbi Mégane-ra. A Cliótól az Espace-ig minden autójuk nagyon hasonló: hangsúlyos C-alakú első fényszórók, hosszú és lapos hátsó ledes lámpák és kicsit bufla tekintet az egész standon.

Az új Mégane nyomtávja elöl közel négy, hátul majdnem öt centivel szélesebb, mint korábban, a gigantikus kerékjáratokba akár tizennyolcas kerekek is beférnek és jól kitolták őket az autó négy sarkába, ezért alig vesznek el helyet az utastérből, a csomagtér pedig alapállapotban is 434 literes.

Kell is a hely, mert az első ülések egy számmal nagyobbak mint bármilyen kompakt autóban, olyan puha tespedősek, amit a franciákkal együtt én is kedvelek. Mindez a sportos GT kivitelre nem érvényes, abba masszív kagylók kerülnek. A legdrágább Initiale változathoz viszont nemcsak ülésfűtés jár, de a vezetőülés masszírozni is tud majd. Tényleg rendkívül kényelmesek a Mégane fotelei, és mivel autókiállításon vagyunk, itt többnyire alcantara kárpitozásúak, a sima szövetet ráérünk megismerni a kereskedésben.

A márkán belüli karakterazonosság az utastérben is egyértelmű. A műszerfal a Mégane-ban, és a szintén itt bemutatott Talismanban is ugyanaz: középen egy kerek kijelzőn a sebesség, sebességi fokozat és a fordulatszámmérő, kétoldalt pedig furcsa módon analóg vízhőfok- és üzemanyagszint-jelzők. És persze a 8,7 colos függőleges tablet a középkonzolon, Tesla stílusban.

Az új Mégane egyelőre négyféle benzines és négy dízelmotorral rendelhető, az alapmodell a száz lóerős turbó-benzines és a száztíz lóerős kisdízel, de tavasztól lesz még egy duplaturbós dízel, amely százhatvanöt lóerős, illetve ígérnek egy dízel-elektromos hibridet is.

A csúcsot egyelőre a Mégane GT jelenti, amelybe 205 lóerős benzinmotor, összkerékkormányzás, és hétfokozatú duplakuplungos váltó kerül. Ha már a váltókról esett szó, érdekesség, hogy nem csak hatos kéziváltót ajánlanak majd a Mégane-hoz, a duplakuplungos automatából is készítettek hatsebességes kivitelt, amelyet egyes dízelmotorokhoz párosítanak.

A franciák nem csak az új kompaktot hozták ki Frankfurtba, hanem a Talisman nagyautó kombi változatát is, amely pontosan ugyanúgy 4,8 méter hosszú, mint a négyajtós verzió, csomagtere viszont alapállapotban is 572 liter. A Talisman nem csupán minden kerekét kormányozza, de aktív felfüggesztéssel is készül, amelyet a vezetési stílusunkhoz hangolhatunk az autó központi menüjében. A motorválasztékban háromféle dízel szerepel 110-től 160 lóerőig, és kétféle turbós benzines, amelyek 150 és 200 lóerősek és természetesen ehhez a Renault-hoz is kérhetünk dupla kuplungos váltót, mely hatfokozatú. Igazi utazóautó ez a két modellváltozat, az első ülések tizenkét paramétere állítható, ebből nyolc elektromosan, rendelhetünk ülésszellőztetést és masszázst is. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz sikeres ez a Renault Magyarországon, ahol a hasonló autókat a flottavásárlások teszik fel nagyobb számban a térképre.

Búcsúzóul még odafordultam a Daciához, ahol a frissített Duster volt a fő szenzáció. Készítettem róla egy kis videót, nézegessék és döntsék el, hogy szebb-e mint volt. A román-francia terepjáró Nyugat-Európában is népszerű, és azt hiszem a modellfrissítés is inkább az itteni vevőknek szól, mint azoknak, akik ad absurbum terepen is mozognak a kocsival. A motorkínálatba a meglévő 115 lóerős szívó és a 125 lóerős kis turbómotoron kívül két új dízel került, az egyik kilencven a másik száztíz lóerős. Továbbá most először robotizált váltóval, sőt kérésre beépített navigációval is vehetjük majd a Dustert, és a hátranézős parkolókamera is felkerült a kipipálós listára, bár ezekkel már biztosa jóval négy millió fölé kúszik az olcsó terepjáró ára.